Szőnyeg szélére állítanák az EP-ben a TikTok-vezért a román elnökválasztás miatt
Călin Georgescu a közösségi platformon kampányolva ért el váratlan eredményt – a politikusok és a szakértők nem biztosak abban, hogy szabályosan.
Călin Georgescu a közösségi platformon kampányolva ért el váratlan eredményt – a politikusok és a szakértők nem biztosak abban, hogy szabályosan.
A júniusi EP-választás után vége a több évtizedes összefogásnak a politikai középen, írja a brit lap. Egyesek azzal vádolják Manfred Webert, hogy a háttérben egyeztet az Orbán-féle Patriótákkal is.
Mindeddig a magyar biztoson kívül még hat pozícióról nem döntöttek a képviselők, most ez is bekövetkezett.
Lehetett volna sebész, akadémikus, sőt sikeres magánpraxist építő influenszer orvos, mégis a politikát választotta Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője. Mint mondja, pozíciókban egyelőre nem gondolkozik, és úgy érzi, hiába tagállami hatáskör az egészségügy, valamilyen szinten Brüsszelből is tud változást elérni. A gyógyítás és a betegekkel való kapcsolat azonban hiányzik neki. HVG-portré.
A Transparency International összesen öt szélsőjobboldali EP-képviselő ellen követel vizsgálatot, miután a szervezet szerint nem számolták el a tavalyi New York-i utazás költségeit. Köztük van Gál Kinga és Schaller-Baross Ernő is.
Nem lenne jó, ha az EU saját intézkedéseivel vagy tartós tétlenségével lehetővé tenné a jogállamiság visszaszorulását a tagállamokban, ezért itt az ideje, hogy ennek megfelelően vizsgáljuk magát az Uniót is, írja Dimitry V. Kochenov és Laurent Pech, a CEU Demokrácia Intézetének kutatói. Vélemény.
Van, aki számára Donald Trump a józan ész, másnak egy elítélt antidemokrata, de abban teljes az egyetértés az Európai Parlamentben, hogy Európának fel kell zárkóznia az USA-hoz gazdasági téren.
Az Európai Parlamentben megkezdődött az uniós biztosjelöltek meghallgatása, hétfőn négy jelöltet faggattak a szakbizottságokban. A Fidesz pedig feltételeket szabott a támogatásáért cserébe.
Az EU-nak elvileg csak demokráciák lehetnek tagjai, ám Magyarország már nem demokratikus, és más államokban is veszély fenyegeti a jog uralmát, márpedig ez aláássa a demokráciát az egész Unióban – állapítja meg az EUobserveren megjelent tanulmányában John Morijn, Kim Lane Scheppele, Laurent Pech és R. Daniel Kelemen.
Az eljárást 10 napja átvette az ügyészségtől a rendőrség, de a volt kormánypárti politikust még mindig nem hallgatták ki gyanúsítottként, pedig már két hónapja nyilvánosan beismerte, hogy tettlegességig fajult vitája volt ittasan egy nővel.
Hat évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében javasolta az Európai Bizottság, hogy a tagállamok töröljék el az őszi-tavaszi óraátállítást. A javaslatról tárgyaltak a témában illetékes közlekedési miniszterek, majd az akkori finn elnökség 2019 decemberében összefoglalta, hol tart a folyamat. Azóta pedig semmi nem történt: a hétvégén -– és várhatóan még jó ideig – visszatekerjük egy órával az időmérőket.
Az Európai Parlament a kitüntetett Edmundo González Urrutiát tekinti Venezuela demokratikusan megválasztott elnökének, ő azonban Spanyolországba kényszerült menekülni.
Migráns tranzitok, deportálás és emberi jogok – ezek voltak a leggyakrabban elhangzott kifejezések a szerdai európai parlamenti vitán Strasbourgban. A pártcsaládok között markáns ellentét húzódik a migrációs paktummal kapcsolatban.
Döntésünkről előzetesen tájékoztatták az Európai Néppártot.
A júniusban EP-képviselőnek választott olasz antifasiszta aktivistát korábban Budapesten a kitörés napi támadások egyik tetteseként helyezték vád alá.
A milliárdos helyett azeri, venezuelai, izraeli és palesztin jelöltek közül választják ki a Szaharov-díj kitüntetettjét.
Új nemzeti konzultáció, kecskeméti atom, fizetésemelés a polgármestereknek, EP-vita – volt miről beszélnie Gulyás Gergelynek és Vitályos Eszternek.
A veterán újságíró szerint a magyar miniszterelnök a képmutatás mestere.
Úgy tűnik, Várhelyi Olivér ismét uniós biztos lesz, és a parlamenti szakbizottsági meghallgatást sikerrel veszi majd. Azonban nem elsőre és nem azonnal: minden bizonnyal pótvizsgára kényszerítik. A magyar jelölt helyzetét Orbán Viktor és saját elszólásai nehezítik.
A miniszterelnök az ellenzéki politikus szerint hazudott egy csomó pontban, listázta is azokat.